Thury Zoltán összes mûvei, vol. I | Page 7

mig ide-oda vonszolta magát, f?lvette s azután megint elhelyezkedett a széken az ablak mellett és bámult a világba megt?rt, bágyadt nézéssel, mintha vizes hályog ereszkedett volna szemére. Az asszony ki- és bejárt és cs?r?mp?lt a konyhán az edénynyel s aztán becsapta maga után a küls? ajtót s elment valamerre egy kicsit. Egy délel?tt tizen?tsz?r is elszaladt egy kicsit s pálinkaszag ?mlik a szájából, ha visszaj?n. Olyankor a kicsi madárasszony zsebkend?t t?m?tt az arczára és szenvedett. Szólani azonban nem mert, mert ha a vénasszony itt hagyná, egészen egyedüli maradna egy doromboló nagy lusta macskával, a kit nem lehet átküldeni a tudományos asszonyságért, ha már egyszer ugy adja az isten, hogy ott kell hagyni az ablakot.
Délben hazaszaladt az ura egy kis félórára. Csak éppen hogy hamarosan bekapta az ebédet, a mit a vénasszony f?z?tt, s már menni is akart vissza a munkába. Szigorú rend van a gyárban, tiz percz késés ?t hatos, húsz percz egy forint büntetés, ha még tovább késik, akkor be se menjen t?bbet. A férfi szép, nagy legény volt, egy kicsit tulságosan katonás, amolyan altisztes intelligencziáju, kemény vonásokkal. A mesterségére nézve bádogos. Jó munkáju, józan ember, a ki egy szoknyában vette magához a kis leányt és bebutorozkodott, a maga emberségéb?l, meg éves lakást tartott kétszáztiz forintért. Mikor ujra el akart menni, az asszony a nyakába csimpaszkodott, lehúzta magához és remegve csókolta--és suttogott neki.
--Estére talán itt lesz. állj meg majd az ajtóban s hallgatózz. Majd rikkant egy nagyot.
--Gondolod?
--Talán... Egy kicsit megállott a szive verése, rémület szaladt végig az arczán...--De hát én, vajjon hol leszek én?
A férfi indulatosan vágott k?zbe. Nem akart goromba lenni, de már annyiszor hallotta ezt a sejtést és annyira nem tudta megérteni, hogy dühbe j?tt, ha ujra ismételte az asszony.
--Ugyan ne beszélj marhaságot!--mondta.--Itt leszel, hát hol lennél, itt...
--Vagy másutt.
--Fenét!... De észrevette, hogy a kicsi test megvonaglik s mindjárt sirás lesz a feleselésb?l, hát er?sen a karjaiba szorította az asszonyt s nagy, mohó csókokat nyomott a nyakára, ott, a hol finom r?vid hajszálak váltak ki a kis czopfból, a mi mint valami finom sz?ke szálakból ?sszesodort k?télvég esett végig az asszony hátán a fehér réklin. Mikor mégis csak megindult a homályos szemekb?l a k?ny, az ?lébe vette és csitította.
--No fiam, hiszen tudod, hogy nem komolyan veszem... Csak mérges vagyok, hogy annyit emlegeted... No, ne sirj... ugy megsajnál az ember, ha még sirsz is.
--De megházasodol ujra, ugy-e meg?
--Bolond vagy. Hagyj nekem az ilyesmivel békét.
Hallgattak s a férfi az asszony feje f?l?tt átnézve, szintén a szomszéd falra bámult. Ott is volt két ablak, valami olyasféle kis lakásnak a szemei, mint amilyen az ?vék volt. Abban a partájban egy lokomotiv-vezet? lakott, a ki Budapestt?l Predeálig utazott, meg vissza, aztán aludt egyet itthon s ujra ment Predeálra meg vissza. Csak a felesége volt itthon, egy nagyon szép, széles csip?jü, vállas k?vérkés asszony, a kinek halovány, urias fehér volt az arcza. Sok regényt olvasott kék táblás k?nyvekb?l és sokat és jó ételeket evett. Szeretett jól élni, hozzátartozott ez a polgárias nyugalomhoz, a miben igy egyedül élt a vándor urával, aki mindig halálra fáradtan j?tt meg s mig a vacsorájából az utolsó falatokat ette, már aludt. Gyermek se volt a házban, még egy macska se és csak éppen néha j?ttek látogatóba a szomszédasszonyhoz élemedettebb urféle népek, akikr?l rosszat suttogott az udvar. De ez inkább azért t?rtént, mert a szép asszony nem igen elegyedett ?ssze az udvar egyéb népeivel. ?r?kké bezárkózva olvasta a regényeket és ha szép drága ruhában elment hazulról, megemelintette a csipkés szoknyáit az árok f?l?tt, ahová a szegény asszonyok ?ntik ki a mosogató vizet és ugy hordta a fejét, mint a páva. Ez rosszul esett a szegény népeknek és szivesen beszéltek hát rosszat a lokomotiv-vezet?nér?l, a kit kül?nben maguk k?z?tt csúfondárosan a nagyságának neveztek.
Mig a szegény kicsi fakó Terka meg az ura átbámultak a szomszéd falra, egyszerre az ablakhoz j?tt a szép asszony is. Egy kicsit elmosódott a figurája a két üvegen keresztül, de azért látszott rajta a szépség, meg az egészség és az étvágy. Nagy tál fánkot hozott magával valahonnan belülr?l, bizonyosan a konyháról, egymás tetejébe dobva egy csomó habk?nnyü, nekipirult drága süteményt, a mit egyszerre t?m a szájába az ember s nem is érzi, hogy eszik. Még nézegette, mosolyogva, gy?ngéd beczézéssel s megevett egyet a tetejéb?l, aztán meg letette az egész garmadát az ablak párkányára és a nélkül, hogy csak egy pillantásig is t?r?dnék az udvarral, visszament a szoba szürkeségébe. Csak éppen a szép, k?vér vállai látszottak még, a mint a derekán rengve tovább úsztak bele a s?tétbe és utána világított a tele tál fánk, a jó élet, a hizás.
A szegény kicsi asszony, a bádogosné, éhesen meredt rá a süteményre. A szája is tátva maradt, kifeketéllettek bel?le a rossz fogai és ?sszecsattogtak, a mikor már sokáig nézte a finom ételt. érezte, hogy harapnia kell bel?le, vagy mindjárt meghal. Az ura rámordult:
--Mit bámulsz? Még megkivánod...
Az asszony mohón még a szemeit is