Történet | Page 5

kis
faszöget. Borzasztó szeretnék.
Ifjabb Novoszád Ferenc felugrott a kis kerek székrõl, mely már oly
szép fényes volt az üléstõl, mint egy tükör. A hölgy kalapált egy kicsit
és kért egy marék kis faszöget, hogy hazavihesse. Aztán nem festett
többet, hanem õ is kukoricát dobált a Lenkének és arra akarta tanitani,
hogy féllábon álljon, mint a gólya. Késõbb odament Jung Kálmánhoz.
--Idejöhetek kicsit?--kérdezte a sovány, hosszú Rózától, aki akkor a

széken ült.--Hogy aludt Kálmán az éjjel?
Jung Róza felállt és pislogó, ijedt szemekkel nézte a hölgyet.
--Kérem tessék--mondta majdnem siró hangon és hirtelen beszaladt a
lakásba. A hölgy csodálkozva nézett utána, aztán leült a székre.
--Hogy érzi magát?--kérdezte Kálmántól. Nem fárasztja, ha beszélek
magához?
A fiu nem felelt, csak forró, komoly szemekkel nézett rá.
--Ne is beszeljen. Majd hozok máskor könyvet és felolvasok magának
vagy mesélek. Nemsokára jobban lesz, akkor maga is olvashat.
Jung Kálmán csendesen csóválta a fejét.--Én tudom, hogy meg fogok
halni--mondta alig hallható, súgó hangon.
A hölgy felugrott.--Dehogy fog. Maga azt nem is tudhatja. Verje ki ezt
a fejébõl. Nyárig egészséges lesz.
Jung Kálmán alig látható ajka megvonaglott. Mosolygott. Akkor a
hölgy föléje hajolt és letisztogatta válláról a barackvirág szirmokat,
melyek a kertbõl ráhullottak. Hirtelen megsimogatta a homlokát és az
arcát. Aztán gyorsan megfordult és a szobaurhoz ment.
--Elmegyek. Kisérj el.--Mondta fojtott hangon és már tüzte is a
kalapját.
--Várj egy kicsit.--Felelte a szobaúr.--Valamit beakarok fejezni.
--Rögtön gyere. Rögtön. Én megyek.--Akkor a hölgy el is indult és
futva ment fel a meredek lépcsõn.
--Kapaszkodj a keritésbe.--Kiáltott utána a szobaur.
Fent a korcsma elõtti szõlõlugasban érte utól. A hölgy egy fához
támaszkodva várta és lihegett a futástól. A lemenõ nap aranyos-piros
fénye az1 arcába és a nyakára sütött.

--Gyalázatos emberek vagyunk Géza,--mondta.--Oh milyen
gyalázatosak vagyunk.
--Miért?
--Hogy örülünk és játszunk tavasszal, bánattal, szépséggel és nem
törõdünk vele, hogy az a fiu a szemünk elõtt meghal. Az orvosom azt
mondta: menthetetlen. És a fiu tudja. Istenem, milyen rosszak vagyunk.
--Nincs igazad, Alice. Fáj neked az a sok halott, ha egy temetõkert
mellett elmégy?--Nem láttad õket élni. Jung Kálmánt sem láttad, ö már
messze van. Nekem nem fáj. Ha arra nézek, ahol az ágya van, mintha
egy óriási nyitott kapu volna mögötte a pince falában és messzire el
lehetne látni a világ mögé.
--Milyen nyájas, gyönyörû fiu!--Estig telehull a párnája
cseresznyevirággal. Az egész fehérségbõl csak a szeme sötétlik.
--Milyen kegyetlen a szépség Géza, Hogy minden szép. Minden,
minden.
--Látod ott a Kis-Svábhegy mögött épen lebukik a nap. Az az Isten
palettája. Egész nap festi a világot. De estére ugylátszik nincs
megelégedve, mert rákeni, ami festék a palettán maradt. A Svábhegy
fekete, a Jánoshegy kárminvörös és az ég szinarany.
--Hogy nézett rám.
--Azt mondtam itt az embereknek, hogy hercegnõ vagy, de hogy annak
titokban kell maradnia. Mondd meg a soffõrödnek, hogy ne fecsegjen.
--Miért csinálsz ilyen komédiákat?
Ezek egész életükben ötven emberrel ismerkednek meg, a Szénatéren
és a Krisztinavároson soha tul nem mennek. Az a fiu majd egy év óta
nem mozdult ki az udvarból se és tudja, hogy nem is fog többet.--Ezért.
--Hogy nézett rám.--Gyere. Nem jövök többet ide. Nem akarok soha
többé ide jönni.

Igy beszéltek, Aztán kimentek a Lovas-utra és találkoztak Zelma
nénivel, aki ruhakihordásról jött haza.
--Kezeit csókolom, méltósága--köszönt Zelma néni és tovább akart
menni.
--Mondja csak Zelma néni,--állította meg a hölgy--haragszanak rám a
Jungék valamiért? Ugy elszaladt elõlem ma a kislány.
--Isten ments, kezét csókolom.--Felelte Zelma néni és nagyon elpirult.
--Hát mért? Olyan félénk?
--Nem. Kezét csókolom. Ez a szobaur miatt van.
--A szobaur miatt?
--A Róza akart a szobaurnái festeni tanulni és azt gondolta, hogy hozzá
fog férjhez menni. És még valamiért. De azt nem illik mondani.
--Nem illik? Édes Zelma néni, kérem, kérem mondja meg.
--Nem. Azt nem lehet, kezét csókolom. Azt nem illik.
Zelma néni nem akarta megmondani és aztán elváltak. Este azt mondta
Zelma néni a férjének:
--Mért nem beretválkoztál te disznó, mikor tudtad, hogy itt lesz a
hercegné? És nem kötötted fel a nyakkendõdet sem. Két év múlva, ha a
szobaur ki fogja kapni az örökségét, nekünk minden hónapban ötven
forintot fog küldeni. De a Jungékkal baj lesz.
Akkor éjszaka vihar volt és a favirágok ugy hullottak az udvarra, mint a
hó. A tejkihordó leesett a lépcsõn.
Azután több napig nem jött el a hölgy. A szobaur minden délután
felállitotta a vásznat, ifjabb Novoszád Ferenc felkötötte a nyakkendõjét
és Zelma néni titokban a Szénatérig is elment nézni, hogy jön-e az
automobil. Azért, mert Jung Kálmán mindig a jobb oldalán feküdt,

hogy az ajtóra láthasson és többször elájult, mert ez nagyon fárasztotta.
Egy este tizenegy óra tájban megint eljöttek az alagút felõl azok a
fiatalemberek és lányok vagy tizen és kopogtattak a szobaur ablakán,
aztán bemásztak rajta és kihúzták a szobaurat az ágyból és
felöltöztették. Zongoráztak és lármáztak, aztán elmentek mindnyájan
éjszaka a Jánoshegyre.
--Zelma--mondta ifjabb Novoszád Ferenc a feleségének az ágyban.--A
hercegné is köztük van.