A mester | Page 6

benneteket, d?g?k!
és becstelen n?stény-kutyának mondta feleségét, aki éjjel a szeret?jével csavarog.
--Most már tudom, hogy ki az apja ennek a kukacnak--üv?lt?tt magánkívül és f?lemelte ?klét, hogy D?m?t?r arcába sújtson veszett haragjában.
D?m?t?r a bal karjában a gyereket tartotta, jobbjával pedig elhárította az ütést. ám, szerencsétlenségére nem a nemeai oroszlánnal, csak egy részeg cementmunkással állott szemben és gigantikus ?klével oly er?sen markolta meg a feléje sújtó karcsontot, hogy az ?sszeroppant.
--Gyilkos! Segítség!--ordított a fájdalmában tehetetlenül verg?d? ember, j?tt az ?rjárat, s D?m?t?rt, a n?csábítót, az utonállót, a gyermekrablót, a gyilkos merényl?t bekisérte a rend?rségre.

IV.
--Neve?
--D?m?t?r János.
--Kora?
--Negyvenhét.
--Vallása?
--Római katholikus.
--Lakása?
--Budapest, Zuglói-út 2.
--ágyrajáró?
--Nem kérem, saját lakásom van.
--Foglalkozása?
--Szobrász.
--Sírk?faragó?
--Igen, az is, k?ny?rg?m.
--Gazdája van?
--Magamnak dolgozom.
--Irja csak: munkanélküli!--diktálta az ellen?r, a rend?ri ?rszoba vezet?je, széleshomloku, v?r?sorru, dohányos bajuszú, recseg?hangu Cerberusa az igazságszolgáltatásnak, a k?ztemet? k?rnyékén.--Munkanélküli csavargó k?faragólegény, állítólag D?m?t?r János --szótagolta hivatalos haraggal a jegyz?k?nyvvezet? napidijas--(majd meglátjuk, igazat mond-e a jó madár) ma éjjel 10 óra 30 perckor orvul megtámadta Vékony Gy?rgy betonmunkás feleségét, aki három éves Sári leányával gyanútlanul (írja: gyanutlanul) ballagott hazafelé.
--Igy volt az, asszonyság?--fordult a sarokban szepeg? anyához az ellen?r.
--Igy volt, instálom--k?nnyezett a csinos arcu, halavány sz?ke menyecske és véd?leg vonta magához a gyermekét.
--A támadás gyermekrablási szándékból t?rtént, amit az is bizonyít, hogy a kés?bb helyszínen megjelen? t?rvényes apát, Vékony Gy?rgy betonmunkást (lakik Héthársi-út 4.) ?k?lcsapással hátulról orvul leüt?tte, úgy, hogy annak a mellékelt orvosi látlelet szerint nyolc napon túl gyógyuló felkarcsontt?rést és zúzódást okozott. Igy volt ez, Vékony?
--Igy volt, instállom--sziszegte a megsérült munkás és D?m?t?r felé k?p?tt tehetetlen indulatában.
--No, ez rendben van--mondta az ellen?r a f?lháborodás, a harag, a fenyegetés és a hatalmaskodás húsz év óta begyakorlott hangsúlyozásával.--Magánvád folytán megtesszük ellene a f?ljelentést éjjeli csendháborítás, személyes szabadság megsértése, utcai botrány okozása, gyermekrablás kísérlete, súlyos testi sértés és szemérem elleni vétség elk?vetése miatt.
A szobrász az utolsó szavak hallatára riadtan f?lüt?tte a fejét. érezte, hogy a sor elején felsorolt vétkekben --ha úgy vesszük, valamennyire, legalább a látszat szerint--hibás. De az egésznek mi k?ze a szeméremhez? Ez ellen protestálni próbált.
--Hallgasson, vén csirkefogó--üv?lt?tt rá a rend?rellen?r,--azt hiszi, nem tudjuk, hogy útk?zben erk?lcstelen ajánlatokat tett az asszonyságnak? Ugy-e Vékonyné?
--Igenis, instállom,--k?nnyezett a menyecske és szép, nagy kék szemét fájdalmasan az urára emelte --pedig semmivel sem szolgáltattam rája okot.
--Elég!--ordította a rend?r és legényeivel egy kétlépés széles és háromlépés hosszú cellába vitette a m?vészt.--Majd holnap reggel átkísérik a f?kapitányságra! --kiáltotta utána fenyeget? hangon.
Itt aztán magára maradt a szobrász, D?m?t?r János ?méltósága, a Grand prix és a nagy állami aranyérem tulajdonosa, akit a Tudományos Akadémia néhány nap múlva tagjai sorába választ a kultuszminiszter javaslatára. K?sz?nhette ezt annak, hogy puha inge és borzas olasz kalapja, nagy, szélestalpu cip?je és szürke felleghajtója hasonlatossá tette ?t a k?rnyéken lézeng? k?faragólegényekhez. K?sz?nhette annak, hogy hirtelen megr?k?ny?désében elfelejtett hivatkozni jó barátaira, a belügyminiszterre és a f?kapitányra; hogy nem kiabált hangosabban, düh?sebben, élesebben, mint a rend?rellen?r s merthogy tiszta, gyermekes, megillet?d?tt szívében megállott a vér, arra gondolva, hogy milyen botrányt csinált az ostoba fejével, hogy nyomorékká tett egy kétkezéb?l él? munkásembert és rossz hírbe hozott egy ártatlan kékszem? menyecskét ... Mire eszébe jutott, hogy talán védekezni is lehetne, már kés? volt, ott állt a szoba sarkában egy gyuladt szem? zsebmetsz? és egy rongyos szoknyáju, rosszszagu utcai leány társaságában, akik torkuk szakadtából r?h?gtek rajta és komisz ?reg szoknyavadásznak csúfolták jókedvükben.
Néhány percig szótlanul állt ott és az undorodás testi rosszullétében azt sem tudta, mitév? legyen. De aztán eszébe jutott felesége, van Roosen bárón? és kimondhatatlan fájdalom szúrta át a szívét. Mit gondol majd róla az az asszony?
--Eh, ez így nem mehet tovább--gerjedt f?l lelkében a méltatlankodás és elhatározta, hogy nem t?lti itt az éjszakát. Kimegy a rend?rellen?rh?z és igazolja magát. J?jj?n, aminek j?nni kell, de legalább otthon várja meg, míg az igazságszolgáltatás sz?rny? gépezete megindul s végighengereli az ? keser? és szerencsétlen lelkét.
--D?m?t?r János, szobrászm?vész vagyok, most választanak be az Akadémiába, engedjenek szabadon. Majd holnap jelentkezem a f?kapitány úrnál--harsogta oroszláni hangján türelmetlenül, méltatlankodva és elkeseredetten.--Engedjenek haza, a mindenségit ...
és súlyos ?klét rátette a kilincsre, amely zárva volt, de ilyen gigantikus nyomásnak nem tudott ellenállni. Az ajtó kifordult a sarkából és bezuhant az ?rszobába. A pihen? rend?r?k f?lugráltak, fegyverük, után kapkodtak, f?lcsavarták a villamosk?rtét, ?ssze-vissza futkostak a szobában, sípjukba esztelenül belefújtak, káromkodtak és az asztal alatt f?lállított szódavizes üvegeket nagy cs?r?mp?léssel f?lrúgták.
--Hej, sz?kni akar a gazember! Segítség! Gyilkos! --sikongatott a rongyos szoknyáju, sárgahaju némber a sarokból.--Fogják meg a sz?kevényt!--kurjantott lelkesen a zsebmetsz? és felhasználva a zavart, kereket oldott és megugrott az ?rszobából.
A rend?r?k ezalatt rávetették magukat D?m?t?rre, puskatussal agyba-f?be verték, leteperték és ?sszek?t?zték. Mikor ott feküdt a padozaton, néhányat még rúgtak rajta, aztán otthagyták megk?t?zve, ütlegekt?l elborítva ...
Igy gy?tr?d?tt János másnap reggel nyolc óráig ... Eleinte apró sárga szemeib?l súlyos k?nycseppek g?rdültek alá; szíve kimondhatatlanul fájt szégyenében és elkeseredésében; az ütlegeket f?l sem vette, de a sors otromba igazságtalansága halálosan megsebezte a lelkét. Kés?bb azonban csendesen elmélkedni kezdett.
--Ez már sokkal t?bb, mint amit együgy? jóhiszem?ségemmel, gyáva megr?k?ny?désemmel és meggondolatlan hevességemmel kiérdemeltem. Tehát vége is van a kellemetlenségeknek.