A bihari remete | Page 8

minden lépéssel alábukott az üld?z?k l?vonalának. A golyók ártalmatlanul zúgtak el a feje f?l?tt.
Amint ezt észrevette, újra visszanyerte hidegvérét. Segédtisztjében kezdett bizakodni, aki bizonyosan a megfutottak ?sszeterelésén fáradozik.
óriási ugrásokkal haladt el?re.
--Kicsit kevesebb mohóság és t?bb hidegvér a célzásban,--mormogta fogai k?z?tt, amint a golyók egyre magasabban fütyültek el f?l?tte.
Hirtelen f?lujjongott.
Alatta a kanyarodónál f?lt?nt segédtisztje egy század tót gyalogossal.
--Nem csalódtam benne,--gondolta és egyezerre minden erejét visszatérni érezte.
--Katonák,--kiáltotta elfulladva,--utánam. Még mindent meg lehet menteni.
Megfordult és a csapat élén rohanni kezdett f?lfelé.
S?r? golyózápor sivított el f?l?ttük.
--Bátorság, fiaim, hiszen nem találnak.
A katonák rendületlenül k?vették. De ebben a pillanatban egy legény ordítva bukott arcra.
Egyszerre vége volt mindennek.
A visszaterelt csapat rémülten rohant hátrafelé. Nem volt t?bbé hatalom, amely megállíthatta volna ?ket. A sz?k úton egymást gázolva ?rült üv?ltéssel menekültek.
A tábornokot segédtisztje ragadta karon és vonszolta lefelé.
A váratlanul f?lmerült végs? reménynek hirtelen megsemmisülése megbénította minden gondolatát. Mint két mozgó tárcsa futottak a vadászok golyói k?z?tt, a f?lfreccsen? sárban, halottakon és eldobott fegyvereken keresztül. Gépiesen, ?ntudatlanul, torkukban a fojtogató sírással és szívükben a szégyen keser?ségével.
M?g?ttük gyors egymásutánban villantak f?l a fegyverek és ?k sárosan, megtépve, halálrahajszolva futottak tovább lefelé a lejt?n.

A BIHARI REMETE
Százkilenc esztend? el?tt sugarasabb ?sz járt a berettyókovácsi pusztán.
Dér alig fogta a hervadó füvet. A lápos elmélyült ezüsttükrében vénül? szépasszonyok telhetetlen hiúságával nézegette magát a felh?tlen magasság s lenn a síkon, az istrázsát álló jegenyék f?lé, hálós aranysátort vert délszínben a nap. Nagy, égig ér? csend rejtegette a messzi tanyákat, a t?retlen náderd?t, a l?szpart meredekjén bókoló rozmaringf?z-s?vényt s a lankás dombolt martjából kimagasló fehér udvarházat, melynek zsindelysüvegét a néhai bécsi királyn? újmódija szerint vonatta dupla peremre Bessenyey Gy?rgy úr. A délnek szaladt nyár siettében ittfelejtett néhány hév hetet. Csak alkonyattájt sétált, végig a bihari rónák szélén a k?zelít? November, violás k?duszályát elterítve a friss szántások f?l?tt.
Az ?reg úr, aki egyre ritkábban mártotta meg elébb oly szapora lúdtollat a kalamárisban,--írás nélkül is fogyott abból a ténta,--mogorva szótlanságban járta a kúria pipafüst?s, homályos szobáit s gyakorta tekintett ki az ablakon túl esteled? ?szbe. Mi járhatott eszében: Isten tudja,--Isten, akit Monsieur Voltaire b?rbe k?t?tt, aranyba metszett k?nyveinek gonosz syllogismusával tagadott,--talán a pataki kisdiák bet?irtózása, amely nagy egészséges ?szt?n szégyenkezésbe betegedett a királyasszony tudós városában, hol annyi átvirrasztott éjszakán ismételgette a frantzia grammatikátska rendhagyó verbumait, míg a t?bbiek, a sárga csizmában, aranypaszomántos veres dolmányban, párducos mentében ékesked? ármális nemes ifjak, hajporos dámákkal enyelegtek a sch?nbrunni rózsalugasok alatt, avagy talpas poharat hajigáltak a GrüneKatze pókhasú csaposának fejéhez. De az is lehet, hogy ez enyhe ?sz?n emlékezései támadtak az ?z-szem? bétsi grófnéról, aki mosolygó komolysággal hallgatta a megtanulhatatlan nyelven írott tragédia recseg? sorait:
Véres áldozatját látom trónusomnak, Mely kínos hatalma van királyságomnak, ágist ?r?k?sen kesergem vesztével, Mert noha elpártolt, de nagy volt szívével...
Ilyen csendes ?szid?ben sok régi dolgok megfordulnak ?reg emberek fejében.
Derék úr volt, testes, vállas, s?r?vér? beseny?fajta, hatvanhárom esztend?s korára is kemény bikanyakkal s bár járása kissé elnehezedett, sohase vesztette el egészen a hajdani test?r mozdulatának feszes rugalmasságát. Ha egy-egy mérges indulatú, disznótoros, boros estéjét k?vet? hajnalon kihozatta rázós szekerén a váradi olasz sebészt, aki Erdélyországban is híres volt a k?p?ly?zésr?l, utána nyeregbe z?kkent s kilenc agárral kés? délutánig futtatta a nyulat a Berettyó síkján. Hanem azért a haja csak szép, tiszta ezüstbe keveredett, mint régi allonge-barókája,--ahogy Nalátzi uram szokta volt emlegetni a parókát. S hogy ? maga is az elmúlás borús gondjaiba tévedt olykor, arról nemcsak a Természet világa vagy a józan okosság dicsérete s a Bihari remete kerekbet?s kézirat-tekercsei árulkodtak ott a kicsiny, házi bibliothékában, hanem a deckás kert sarkában álló almafa is, amelyet fej fául rendelt magának ?reg Bessenyey Gy?rgy, még a múlt tavaszon kimérve t?vében síri ágya helyét. Kínzó titkokat rejtegetett ez a pusztai egyedülségben lemorzsolt huszon?t esztend?, a lét és halál fejthetetlen kérdéseir?l, a múltba ereszkedett ifjúság visszahozhatatlanságáról s a komor agglegénység család után sajgó epekedésér?l. De minden titkai k?z?tt legfájdalmasabb, mert legmagyarabb, annak a nagy értetlen er?nek csudája, amely a Musákkal szeretkez? daliás test?r kezéb?l kiüt?tte a rigmust keres? tollat s a sima gallus nyelven társalkodó udvarból visszasodorta egy nap az ?si portára, villásszarvú ?krei és faggyús üst?k? béresei k?zé. Micsoda hatalom hajtotta, hogy levesse a sz?k karmazsin dolmányt, f?lrúgja az incselg? Grátziát, hogy megszaladjon a bársonyszájú grófné forró csókja el?l, megtorpanjon Nyugat nyíló Szezáma küsz?bén s hogy hazatérülj?n,--szügybevágott daccal, kopott décbundát vonván araszos vállára,--tajtékpipák érését vigyázni, parasztszolgálók állát csipdesni, póri meséit hallgatni, maga borát inni, elzsírosodni s végtelen ?szi napokon egykedv?n nézni az ónos es? függ?nyét a fekete barázdák f?l?tt? Ki rendelte, micsoda homályban lakó istenség parancsolta rá ezt a sorsot, amelyr?l ma sem biztos, hogy rontás-e avagy szentséges kiváltság, ?nmagába visszaforduló ereje a titokzatos ázsiai léleknek?
Százkilenc esztend? el?tt Bessenyey Gy?rgy úr, a néki megadatott utolsó ?sz?n gyakorta t?prenkedhetett eme hiábavalóságokon. Nyugtalanul méregette az ?bl?s szobákat, mindenféle régi írásokat hányt f?l, pattogva szidta a lusta cselédeket s egyre s?r?bben küld?tt be Váradra az olasz felcserért. álmatlan éjszakáin pedig hangos perbe szállt az Istennel, akit nyakas