A bihari remete | Page 7

hóvíz s keresztülfutva a szekérúton, gyors sz?kkenéssel táncolt lefelé a meredek mélységbe.
óvatosam, a legnagyobb rendben haladtak a csapatok.
Egyszerre gy?nge pukkanás zavarta meg az erd? halk muzsikáját.
Mindenki ?sszerezzent.
A fegyverek idegesen cs?rrentek meg s utána félelmes csend támadt. Mintha az ágakról permetez? vízcseppek is f?nmaradtak volna.
Megálltak.
Az altisztek suttogva adták tovább a parancsot.
A pukkanás újra f?lhangzott, most már valamivel er?sebben. Nyomon k?vette a harmadik, negyedik.
A kaptató hajlásánál futó alakok t?ntek fel. Patrulok voltak. Puskájukat kezükben tartva bukdácsoltak lefelé a hepe-hupás úton.
Lihegve jelenttették, hogy az ellenség csatárjai az útra d?l? hegyoldalt megszállva tartják, mintegy negyedmérf?ldre, olyan ponton, ahonnan golyóik az országutat hosszában s?prik.
A tábornok gyorsan rendelkezett.
Egy századot felküld?tt az erd?s hegyoldal tetejébe, hogy azok az ellenség csatárjait kimozdítsák helyükb?l. Az ütegb?l két ágyút el?rehozatott és lemozdonyoztatott a keskeny szekérút két oldalán. A gyalogság rohamoszlopban állt, készen az el?nyomulásra az erd?szél f?d?zete alatt, míg a huszárok hátvédül maradtak az üteg t?bbig ágyúja mellett.
A hegytet?re küld?tt század megkezdte a tüzelést. A kopár fák k?zt piszkos füstfelh?k gyülekeztek az éles d?rrenések nyomában. A tábornok kivont karddal állt a gyalogosok élén.
Ebben a pillanatban nyolc-tíz huszár rohant el mellette, váratlanul el?ret?rve az országúton minden parancs nélkül. úgy látszik, elunták hátul a várakozást az ágyúk mellett s most vad kiabálással vágtattak az ellenség hadállása felé. A tábornok ajka elsápadt a düht?l.
De miel?tt még szólhatott volna, s?r? fegyverropogás hangzott s a huszárok ész nélkül robogtak visszafelé. Az ellenség golyói oldalba fogták ?ket. Két ló h?r?gve bukott el s a t?bbiek keresztülgázoltak rajta, ?rült iramban zúdulva neki egyenest a felállított rohamoszlopnak.
A tábornok látta a veszedelmet s el?reugorva a legels? huszár lovának szügyébe d?fte a kardját. Az er?s penge elpattant s a tábornok arcába forró vérsugár sz?k?tt. A ló, fején keresztülbukva, maga alá temette lovasát.
De ez már nem használt. A fejvesztett kis huszárcsapat belegázolt a gyalogság t?m?r soraiba.
Rettenetes fejetlenség támadt.
A zárt oszlop rendje megbomlott és szakadozni kezdtek a sorok. A hátul álló újoncok eldobták fegyvereiket és futásnak eredtek.
A tábornok szava élesen süvített át a zsivajon:
--Szuronyt szegezz! El?re!
A megingott hadsorokból alig egy század teljesítette a parancsot. A tábornok az indulattól remegve rohant velük el?re. De az els? t?meges tüzelésre ez a csapat is megfordult és lehetetlen volt megállítani, annál kevésbbé, mert a szekérúton már f?lt?nt egy ellenséges vadászosztag, amely futólépésben, szuronyszegezve k?zeledett.
A futó gyalogság képtelen rémülete magával ragadta a két lekapcsolt ágyú legénységét is.
Az egész zászlóalj futásnak eredt. A hátul álló huszárok útjokat akarták állni, de a futók a lovak hasa alatt kúsztak tovább, mikor a lovasok k?zéjük vagdostak. Az iszonyú zavarban az ágyúslovak nekivadultak s csaknem az egész üteg hanyatt-homlok a mélységbe zuhant. Az ütegparancsnok legázolva, véresen feküdt egy t?lténykocsi mellett.
A tábornok hasztalan igyekezett, hogy néhány bátor emberét legalább a lemozdonyozott ágyúk fedezésére együtt tartsa, nyomról-nyomra hátrább szorult. Végre azon a ponton találta magát, ahol a két lekapcsolt ágyú állott. Itt azután az egymást k?vet? vadászgolyók hangos fütyülése azt a néhány embert is megszalasztotta, akik még kitartottak mellette. Segédtisztje is elt?nt mell?le. Egyedül maradt.
Az ágyúk mellett, keresztben az országúton egy t?lténykocsi állt. A tábornok a kocsi m?gé vonult s elszántan várt, maga sem tudta, mire. A szégyen és a tehetetlen düh égette a torkát. A v?lgybe lerohanó csapatainak cs?rtetése egyre gy?ngébben hallatszott fel hozzá.
Pár perc mulva az ellenkez? oldalról f?lhangzottak az osztrák néphimnusz szakadozott ütemei s az út legk?zelebbi kanyarulatánál kibukkantak az ellenséges vadászok.
Erre a tábornok is megrendült.
Minden elveszett s a természetes ?szt?n menekülésre késztette. Halotthalványan, elhomályosuló szemekkel nézett megfutott csapatai után, majd visszafordult az ellenség felé.
Ebben a pillanatban úgy rémlett el?tte, mintha a vadászok a nekik szegzett ágyúktól megrettentek volna. Hüledezve bámultak, lábuk elakadt s a hurrázás elhalt az ajkukon.
A tábornoknak minden vére a fejébe tódult. A józan, hideg és számító katonát, aki nem hitt a romantikus h?s?kben, a lehetetlent megkísérl? pillanatok szédít? láza fogta el. Kemény, sápadt arca, amely m?gé mindig el tudta rejteni f?lindulását, most kigyúlt és h?v?s, kék szemében heroikus t?z lobbant fel. Forró agyán átvillant a gondolat:
--Még megfordulhat a kocka. és én egyedül, két ágyúval f?ltarthatom az ellenséget.
?rület volt, de szép, csodás, nagyszer? ?rület. Ebben a pillanatban egy lángesz? k?lt? állt az elhagyott ágyúk mellett.
Keze izgatottan kapott a gyújtózsinór után.
A kanóc nem volt seholsem. A gyáván megfutottak azt is magukkal vitték.
A varázsnak vége volt.
A tábornok feje, mintha villamos ütés érte volna, fakón esett vállai k?zé. Vad elkeseredéssel dobta el csonka kardját és kilépve a t?lténykocsi m?gül, aminek oldalán egyre vésztjóslóbban kopogtak az ellenséges golyók, befutott a fák k?zé. A kiálló fagy?kerek k?zt megbotolva, a sáros talajon minduntalan megcsúszva, ziháló mellel, halálrafáradtan botorkált el?re. A golyók ide is k?vették s feje f?l?tt recsegve t?redeztek az apró galyak. A háromnapos kimerültség a pillanatnyi lázas fellobbanás után ólomsúllyal nehezedett rá. A gerincén jeges borzongás futkosott. Szinte ?ntudatlanul csapott le újra a védtelen országútra. Kemény sapkája megingott a fején és szemébe billent. Egy golyó fúrta át a tetejét. Meg sem rezzent, futott tovább, elakadó lélekzettel, megalázva, remény és cél nélkül.
A meredek úton