A bihari remete | Page 6

esetleg elvágják a derékhadtól, ha ugyan be nem kerítik. A legénység pedig javarészt újoncokból áll, azok is leginkább tótok, akiket végképp elcsigázott az olvadó hótól csatakos hegyi utakon való menetelés. Csodálatosan józan, gyors esz? és bátor katona volt, bálványa kül?n?sen huszárjainak, utált minden érzelgést és romantikus ellágyulást, de most mégis nehéz szorongást érzett a mellében. Vagy csak a túlfeszített, lázas türelmetlenség hajtotta szivére er?sebben a vért?
Hirtelen f?lugrott, f?lcsatolta a kardját és a besiet? segédtisztnek kiadta a parancsot az indulásra.
Negyedóra múlva már ott ült nyeregben a templomtér szélén.
A januári hold bronzv?r?s g?mbje párák k?zé sülyedt a hodricsi magaslatok f?l?tt. Az erd? fel?l éles szél csapott alá a v?lgybe és szaggatottan, sikoltva hordta szét az ébreszt? kürtszót az alvó város utcáin. A tábornok f?lt?rte k?penye gallérját és kissé el?reg?rnyedve, szorosabbra fogta a kantárszárat. S?tét sziluettje élesen rajzolódott ki a templom fehér falára, mintha egy fekete lovasszobor állt volna ?rt a gyengén emelked? tér sarkán. Türelmetlenül tekintgetett a homályos utcatorkolatok felé.
Az ébreszt? még egyre sikongott.
Az alacsony házak ijedten nyitogatták piros szemeiket, a gyenge holdfényhen alig villanó ablakokban egymásután lobbant f?l a világosság.
Mindenfelé mozgolódás támadt, mintha maguk a házak ébredtek volna f?l.
Hosszú, reszket? lónyerítés keresztezte a trombita hangját s a templom el?tt a parancs?rtisztek lovai nyugtalanul dobogtak a kerekfej? gránitk?veken. Izgatott kiáltozás s egyre k?zeled? lábdobogások zaja verte fel a hajnali csendet. S?tét alakok rendetlen csomókba ver?dve futottak a templom felé, útk?zben igazgatva meg egy-egy fegyverszíjat. Gyenge zsongás t?lt?tte be a teret s a f?lvonuló sorok k?z?tt minduntalan ?sszekocódtak a puskacs?vek s a fekete léniák jobbra-balra hullámzottak. A tér túlsó felén egy század huszár fejl?d?tt f?l, néma csendben várva a parancsot.
A fehérszíjas gyalogság már egészen bet?lt?tte a teret, mikor a f?-utcán f?lt?ntek a düb?r?gve k?zeled? ágyúk.
A parancs?rtisztek a helyükre lovagoltak. Kurta, kemény vezényszavak r?pk?dtek oszlopról-oszlopra s a k?vetkez? pillanatban lassú, egyenletes mozgással indultak meg a csapatok. A tábornok, vasderes lován, az el?csapat élén ügetett. A trombiták és dobok hallgattak, csak a sáros hóban cuppogó lépések ritmikus zaja hallatszott. A gyalogságot nyomon k?vették a huszárok s pár lépésre m?g?ttük egy tüzérüteg zárta be a menetet.
A város alatt némán kanyarodtak le a Hodrics felé vezet? útra. A hold már elt?nt az erd?s hegyhát m?g?tt s s?r? k?d párázott f?l a v?lgy fenekér?l. Palaszürke felh?k torlódtak az égen s mire leértek a v?lgy alján kanyargó szekérútra, havazni kezdett. Szurkos s?tétség borított be mindent, csak a fák t?vében meggy?lt hó világított. A síkos úton horkanva lépkedtek a lovak s a gyalogosok zárt sorokban, komoran haladtak. Alig lehetett látni két lépésre. Szorosan egymáshoz feszültek a csontos vállak s az újoncok álmosan borzongtak. Félig alva, gépiesen emelkedtek a lábak egymásután. A szél szembe vágta a nagypihéj? havat, amely a f?ld?n r?gt?n sárrá olvadt. A tisztek minden szót eltiltottak, de ez f?l?sleges volt. Senkinek sem volt kedve beszélni. Néha egy k? megindult valamelyik vízmosás szélén s csattogva ugrált lefelé a sziklákon. A rongyos bakancsokba beszivárgott a hóvíz s az elgémberedett ujjak g?rcs?sen szorongatták a ragadós puskaszíjat.
A negyedik században egyszerre mozgolódás támadt. Elfojtott káromkodás hallatszott az utolsó sorokban. Egy hosszú tót legény menetk?zben elaludt és f?lbukott. Az utána j?v?k keresztülestek rajta. Az egész csapat megállt s a f?ltápászkodók le sem t?rülve arcukról a sarat, fásultan álltak vissza a sorba. A vállak újra egymáshoz surlódtak, mintha a széls?k tartották volna az egész sort s a lábak újra cuppogni kezdtek a sárban.
Végre sápadni kezdett a homály. Hat óra lehetett. Az erd? s?tét foltja egyre határozottabban vált ki a meredek hegyoldalakon.
A v?lgytorok kiszélesedett s a szél gyenge harangszót csendített a fáradt katonák fülébe. Nemsokára beérték Hodricsot. A falu alján pihen?t tartottak s egy félóra múlva mentek tovább a Szélakna felé húzódó keskeny v?lgyben.
Az út lassan emelkedni kezdett a baloldali hegyoldal lejt?jén. Már egészen kivilágosodott s a hó is elállt. De a k?d annál s?r?bb lett s amint az úton egyre f?ljebb haladtak, alattuk a v?lgyet egészen eltakarták tejfehér gomolyagjai.
A tábornok leszállt a lóról és segédtisztjével csendesen beszélgetve haladt a csapatok el?tt. Csizmája bokáig sáros volt s kardját a hóna alá fogva gyorsan lépkedett. Nyoma sem volt rajta az éjszakai fáradságnak, mintha a nyeregben t?lt?tt négy óra visszaadta volna rugékonyságát. Friss volt, nyugodt és energikus.
A csapatokba is visszatért az élet a r?vid pihen? után. Az éjszaka s?tétjével mintha valami fojtogató érzés t?nt volna el a fehér szíjak alatt dobogó szívekb?l. A hosszú tót fiú, aki útk?zben elaludt, most végképp f?lébredt s halkan, keservesen nyújtva kezdte dúdolni:
Cservena vinkó, bile kolácsi...
A k?vetkez? pillanatban azonban már abba is hagyta. Egy puskatus, barátságos nyekkenéssel vágódott az oldalába. Némán mentek tovább.
Kilenc óra lehetett, mikor a k?d szakadozni kezdett az el?bújó napfényben. A havas erd? tele lett aranyos ragyogással. Az olvadó hó csepegve hulldogált az ágak k?z?tt és egyhangúan kopogott az avaron. Langyos zsongó muzsikája bet?lt?tte az erd?t. A gyenge szélben nedves f?ldszag érzett s a katonák nehezebben lélegzettek.
Az út egyre meredekebb lett.
Balról, a s?r? t?lgyes oldalából keskeny patakokban ?ml?tt alá a