A bihari remete | Page 5

rugékonyságát. Egész nap tornászott, úszott, sziklákon ugrált és adomázott. Levetve tógáját, birokra kelt a legizmosabb kalózokkal s egymásután dobta ?ket a f?vényre. Olyan volt, mint egy pajkos, rakoncátlan suhanc, aki elszabadult tanítója szigorú kezéb?l. Duzzadt az er?t?l, az életkedvt?l és hiányát sem érezte az elpuhult római élet kényelmeinek. Rusztikus humora elbájolta a nyers kalózokat, akik valósággal lelkesedtek érte. Esténkint egy parti sziklára állva néha szónoklatokat tartott nekik, amelyekben hol a második pún háború okait fejtegette Caelius Antipater nyomán, hol a genus Atticum sima és egyszer? mondataival ajkán ostorozta az optimisták túlkapásait. A szájtátó banda persze egy szót sem értett a nagyszer? beszédekb?l s megr?k?ny?désük halálra mulattatta az aedilist, aki rútul lepiszkolta ?ket tudatlanságukért. Azután szavalni kezdett, verseket, miket maga k?lt?tt s amik szinte roskadoztak a dagályos képekt?l és szóvirágoktól.
--Tapsoljatok,--kiáltott tettetett bosszúsággal,--barbár csorda, vagy fejetek homokkal van megt?ltve és sz?r?s füleiteket a teherhordó ?szvérekt?l kaptátok? Ha kiszabadulok, mindnyájatokat keresztre feszíttetlek!
A kalózok majd eld?ltek a nevetést?l és Caesar is velük nevetett.
K?zben másfél hónap telt el. Aemilius már aggódni kezdett Testa késlekedése miatt. Mindennap várták a váltságdíj megérkezését.
Egy délután Caesar megint maga k?ré cs?dítette a kalózokat. A kalózf?n?k is k?ztük volt, aki szinte sajnálni kezdte, hogy az aedilis nemsokára elhagyja ?ket:
--Maradj velünk, Julius Caesar s egy holdév múlva els? alvezéremmé teszlek, ?tven elszánt embernek leszel az ura életre-halálra és minden útban talált hajó zsákmányának egyharmada a tied. Szíved és eszed is van hozzá. Kár neked visszatérni Rómába. Nem lesz ott bel?led semmi.
Az aedilis leeresztette hosszú szempilláit és szarkasztikus mosoly jelent meg ajkai k?rül:
--Ajánlatod nagyon megtisztel?, nemes férfiú, de sajnálattal kell mégis visszautasítanom. Ne vedd rossz néven, de hogy is mondjam csak, a ti mesterségtek kissé véres. és én irtózom a vért?l még a cirkuszban is. Egy disznót sem tudnék meg?lni...
Egyszerre kit?rt bel?le a jókedv.
Leült egy k?re és szinte h?mp?ly?gni kezdett a kacagástól. A térdeit csapdosta és egész testében rázkódott.
Hirtelen f?lugrott és komoly arcot ?ltve, szavalni kezdett a szemüket mereget? kalózoknak:
Honnan fúj a szél, nem tudom: innen is, Hab habra hányva h?mp?ly?g: onnan is; S kéttornyú ár k?zt, elsodorva, úgy vitetünk mi s?tét hajónkon...
Alkaios k?ltészetének varázsa ?szintén leny?g?zte. Hatalmas alakja még nagyobbra n?tt, arca ragyogott és fekete szemei lángoltak. A k?rülállók zavartan néztek rá.
Az ?b?l fel?l most kiáltozás támadt. Két csónak sebes iramban k?zeledett a parthoz s a bennül?k felindultan jelentették a kalózf?n?knek, hogy kétmérf?ldnyire a szabad tengeren egy háromevez?s gálya vetett horgonyt. Orrán aranyos farkasfej ragyog.
--Megérkezett a váltságdíj,--kiáltott Aemilius, meg?lelve Caesart, aki, mintha álomból ébredt volna f?l, csodálkozva nézett rá.
Nemsokára egy nagyobb csónak jelent meg az ?b?l bejáratánál. Crassus k?vetét hozta, aki megállapodott a kalózf?n?kkel a váltságdíj átadásának és a foglyok kiszolgáltatásának módozataiban.
Mire a nap v?r?s golyója elmerült a tengerben, az aedilis és barátja már az Isisr?l tekintettek vissza az egyre kisebbed? sziklaszigetre. Miletus felé siettek.

V.
Egy hónap múlva Miletus kik?t?jéb?l csekélyszámú, de er?s hajóhad indult el az Isis vezérlete alatt. Rhodusz táján a sziklacsoporthoz érve éppen útban fogta a feketezászlós liburnát, amely indulóban volt. A katonákkal megrakott gályák k?rülállták az ?bl?t s alig egy órai harc után a liburnát hatalmukba kerítették. A kalózok egy részének sikerült elmenekülnie a k?nny? csónakokon, más részük elesett, mintegy hetvenen pedig foglyul estek. A kalózf?n?k négy nyíltól átfúrva feküdt a liburna fedélzetén. Ancus Porcius Testa tisztelettel vegyes félelemmel nézte vérbe kevert, elnyúlt alakját.
Az aedilis komolyan vette az ígéretet, amit nevetve tett a kalózoknak. A hajóhaddal Pergamusba ment, a kormányzóhoz, hogy kikérje annak beleegyezését az elfogattak kivégzéséhez. A kormányzó, egy minden hájjal megkent ravasz római azonban hímezni-hámozni kezdett; jobb szeretett volna váltságdíjat kapni a foglyokért. Caesart elfutotta a méreg. Otthagyta a kormányzót. A kalózok kincseit szétosztotta a gályák legénysége k?z?tt, a Crassus által küld?tt váltságdíjat pedig megtartotta magának. Azután, nem habozva tovább, keresztrefeszíttette az elfogott kalózokat a maga felel?sségére és a lehet? legr?videbb úton visszatért Rómába, ahol újra gondosan ápoltatta elhanyagolt k?rmeit és illatos fürd?jében feküdve, megelégedetten gondolt a kellemesen elt?lt?tt nyárra.

A TáBORNOK
G?rgey Arthur emlékének.
Hajnali két órakor a segédtiszt belépett a tábornok szobájába és jelentette, hogy a jár?r?k elindultak a hodricsi úton. Az asztalra állított petróleumlámpa k?rül szétteregetett tereprajzok és jelentések hevertek, rajtuk keresztbe dobva egy ezüstgombos lovaglópálca.
A tábornok a szoba k?zepén állt és hideg arccal hallgatta a segédtiszt szavait. Kurtára nyírt szakála r?tesen csillogott a lámpafényben. Aranykeretes szemüvege m?gül jeges nyugalommal csillámlottak el? kék szemei. Csupa energia volt ez a hat láb magas, karcsú ember, aki egy hónap el?tt vette át a feldunai hadtest parancsnokságát. De most mégis, mintha valami fáradtságot vagy inkább fásultságot árultak volna el mozdulatai.
Némán bólintott s mikor a segédtiszt m?g?tt becsukódott az ajtó, kimerülten dobta magát a kopott díványra.
Két nap óta mindig talpon volt s egyik izgalom a másik után érte. A Szélakna irányában fekv? f?csapat felé haladó ellenség már egy napi el?nyt nyert a Zsarnócra kirendelt zászlóalj parancsnokának ügyetlensége folytán. Els? felindulásában maga vette át a zászlóalj vezényletét s negyvennyolc óra óta egy percre le nem hunyta a szemét. Izgatta az is, hogy