A bihari remete | Page 3

f?lkapta az üres gyaloghintót és csakhamar elt?nt vele egy sz?k utca sarkán. A másik négy afrikai k?vette az aedilist a bárkába, amelynek túlsó oldalához egy csónak volt k?tve. A rabszolgák beugrottak a csónakba és az evez?k után nyúltak. Az aedilis a kormány mellé ült.
A hold rezg?, csillogó hidat vert a vizen és z?ldeskék fátyollal terítette be a vidéket. A part mellett álló bárkák oldala visszhangosan verte vissza az evez?csapások zaját. A víz sodra a torkolatnál hihetetlenül er?ssé vált s a nehéz csónak szinte repült a hullámok f?l?tt. Az aedilis kemény kézzel tartotta a kormánylapátot. B? ruhája lobogott a szélben.
A tenger fel?l egy háromsorevez?s gálya óriási árnyéka t?nt f?l a holdfényben. Lomha, fekete teste mozdulatlanul meredt ki a vízb?l, mint egy sz?rny?, százlábú vízibogár. Az aedilis egyenesen neki irányította a csónakot. Nemsokára elérték a gályát, amelynek orrán a hold megvilágította a v?r?sbet?s f?lírást: Isis Aemiliana.
Az aedilis félkézzel a magasba emelte a súlyos lapátot, mire egy létrát eresztettek alá a hajó fedélzetér?l. A létra kinyúlt az evez?k felett csaknem a víz színéig. A végén vaskarmokkal volt ellátva, amikhez a rabszolgák hozzákapcsolták a csónakot. Az aedilis egy párduc k?nny?ségével futott f?l a nyakt?r? úton. A virágillattal hintett tunica és a gazdagon hímzett k?peny egy atléta izmait takarták.
A fedélzeten egy olajbarna b?r?, mindig mosolygó arcú, sovány alak állt, a lovagok bíborcsíkos, keskeny tógájában.
--Aemilius,--kiáltott vidáman az aedilis,--együtt hajózunk a hazugok gy?ny?r? f?ldje felé,--és meg?lelte barátját.
A négy afrikai a matrózoknak segített a létra végéhez akasztott csónak felvonásában s egy óra múlva az óriás bogár megmozdítva rengeteg lábait, aranyos orrát délnek fordítva, úszni kezdett a végtelen vízen.

III.
Tíz nap múlva a Myrtousi-tenger kék tükrén vertek fehér tajtékot az Isis evez?i. A rozsdaszín vitorlák megereszkedve lógtak rúdjaikon, mint a kesely? t?r?tt szárnyai. A szél utolsó lehelete még valahol Szicília partjai k?rül elmaradt s a hajó mélyén, az evez?padok k?z?tt, s?r?n csattogott a korbács az izzadó, g?rnyedt hátakon.
Az aedilis és barátja a kapitánnyal beszélgettek a gálya farában, ahol a rabszolgák a triclinium f?lállításán fáradoztak. K?zelgett az ebéd ideje s a két jókedv? római a kapitányt is meghívta asztalához, akit láthatólag meghatott a kitüntetés.
A kapitány, bizonyos Ancus Porcius Testa nevezet? pohos és g?mb?ly?kép? bort?ml?, aki már tíz év óta parancsnokolt Aemilius Gemellusnak, a gazdag római gyapjúkeresked?nek hajóján, sietett kiadni a rendeletet, hogy a triclinium f?lé ponyvát feszítsenek ki a nap éget? sugarai ellen. Nemsokára mindhárman magukra ?ltve a tarka g?r?g szintéziseket, ott feküdtek a nyugágyakon s a szolgák az asztalra állították a f?szeres salátával és tojással telt tálakat. Chiosi bort ittak, aminek elfogyasztásában a kapitány kül?n?sen serénykedett. Az agyagdugóval és szurokkal betapasztott korsókat egymásután bontogatták a rabszolgák.
A kapitány hosszú, unalmas értekezésbe kezdett a Cales-vidéki boroknak füst?n való érlelésér?l, de az aedilis félbeszakította:
--Mondd meg inkább ó Testa, hogy arcod v?r?sséget Lunától k?lcs?n?zted-e, vagy a sabinumi sz?l?k nedvét?l?
--Sabinurni!--rázkódott ?ssze a kapitány.--Hiszen az rosszabb a tengervíznél. Az ember vízkóros lesz t?le, mint Syrus.
Az aedilis nevetett és Aemiliushoz fordult:
--Ismerted Publilius Syrust, a bohózatíró rabszolgát? A legszellemesebb és legvízkórosabb ember volt, akit valaha ismertem. Egyszer a városon kívül találkoztam vele. A forró napsütésben feküdt a füv?n. Odakiáltottam neki: mit csinálsz Syrus?--Vizet melegítek,--felelte bosszúsan és a másik oldalára fordult.
Az aedilis vidáman hahotázva intett az egyik rabszolgának, aki almával és gesztenyével rakott tálat tartott a kezében.
Az árboc csúcsán kémlel? matróz kiáltása ebben a pillanatban hajó k?zeledését jelezte. A kapitány, bár kissé nehezére esett, f?lugrott és a legénység k?zé ment.
--Kalózhajó, a g?r?g szigetek fel?l,--kiáltott újra az ?rtálló matróz.
A gályán kavarodás támadt.
Az Isisszel szembej?v? hajó, amint már a fedélzetr?l is ki lehetett venni, gyorsan k?zeledett. Nagyobb liburna volt. Csúcsán fekete zászló lengett s vagy negyven megrakott csónak k?vette.
A kormányos a kapitány parancsára északnak fordította a hajót s az evez?k er?sebben kezdték paskolni a vizet. De a liburna egyre k?zeledett.
Egy óra múlva már újra elvágta a gálya útját.
Aemilius sápadtan állt barátja mellett a hajó tatjában. Az aedilis vállára tette a kezét és nyugodtan mondta:
--A rakomány elveszett, az bizonyos. állíttasd meg a hajót, harcra menni velük lehetetlen. Mindnyájunkat legyilkolnak. Jobb lesz, ha kiegyezünk. Váltságdíj ellenében megszabadulunk.
Aemilius egy pillanatig habozott azután intett a kapitánynak. Az evez?k megálltak s leeresztették a vasmacskát.
A kalózok csónakjai k?rülfogták a gályát s a liburna egészen melléje siklott. A f?délzete íjjasokkal volt megrakva.
Ancus Porcius Testa, a kit?n? kapitány sietett megmenteni, ami még menthet?. A tricliniumhoz lépett s egy borral színültig telt korsót két kézre kapva, csodálatos gyorsasággal kezdte kortyogtatni annak tartalmát. A fejét hátrahajtva, lábait szétvetve ivott, minduntalan odasandítva a liburna felé, amelynek szélén harminc csáklya emelkedett a leveg?be. Abban a pillanatban azonban, amint a f?lemelt csáklyák ropogva vágódtak bele a gálya oldalába, hogy a két hajót ?sszekapcsolják: Testa rémülten eresztette el a korsó füleit s a v?r?sbor végig?ml?tt ruháin, nyakától a talpáig. A korsó cserepekre t?r?tt a fedélzet kemény deszkáin.
Az ?sszekapcsolt hajók k?z?tt most széles pallókat fektettek át a kalózok s egyszerre ellepték a gályát. A kalózf?n?k, egy v?r?s selyemmel szegett fekete k?penyes, bozontos szakálú, herkulesi termet? ember,