A bihari remete | Page 5

szennyes, félmeztelen alakok
hevertek és zajongtak. Az aedilis és barátja eleinte nagyon rosszul
érezték magukat a furcsa társaságban. Különösen Aemilius folyton
mosolygó arca nyúlt meg s egész nap alig lehetett szavát venni. Hiába
hangoztatta elõtte Caesar a bölcs mondást, komikus szónoki pózba

vágva magát: Viseld el és ne hibáztasd, amin úgysem lehet
változtatni,--a fiatal lovag arca nem akart földerülni, õ a maga pénzét
vesztette el, míg az aedilis csak Crassusét. De végre is megnyugodott.
A kalózok bizonyos tisztelettel tekintettek rájuk, amit a váltságdíj
nagyságán kívül az aedilis vidám és tréfára hajló viselkedése csalt ki
belõlük.
--A nevetés megöli az unalmat,--mondta ismételten Caesar és nem
sajnált a jókedv ébrentartásáért semmi fáradságot. Szelleme épp úgy,
mint teste, egy pillanatra sem vesztette el rugékonyságát. Egész nap
tornászott, úszott, sziklákon ugrált és adomázott. Levetve tógáját,
birokra kelt a legizmosabb kalózokkal s egymásután dobta õket a
fövényre. Olyan volt, mint egy pajkos, rakoncátlan suhanc, aki
elszabadult tanítója szigorú kezébõl. Duzzadt az erõtõl, az életkedvtõl
és hiányát sem érezte az elpuhult római élet kényelmeinek. Rusztikus
humora elbájolta a nyers kalózokat, akik valósággal lelkesedtek érte.
Esténkint egy parti sziklára állva néha szónoklatokat tartott nekik,
amelyekben hol a második pún háború okait fejtegette Caelius
Antipater nyomán, hol a genus Atticum sima és egyszerû mondataival
ajkán ostorozta az optimisták túlkapásait. A szájtátó banda persze egy
szót sem értett a nagyszerû beszédekbõl s megrökönyödésük halálra
mulattatta az aedilist, aki rútul lepiszkolta õket tudatlanságukért.
Azután szavalni kezdett, verseket, miket maga költött s amik szinte
roskadoztak a dagályos képektõl és szóvirágoktól.
--Tapsoljatok,--kiáltott tettetett bosszúsággal,--barbár csorda, vagy
fejetek homokkal van megtöltve és szõrös füleiteket a teherhordó
öszvérektõl kaptátok? Ha kiszabadulok, mindnyájatokat keresztre
feszíttetlek!
A kalózok majd eldõltek a nevetéstõl és Caesar is velük nevetett.
Közben másfél hónap telt el. Aemilius már aggódni kezdett Testa
késlekedése miatt. Mindennap várták a váltságdíj megérkezését.
Egy délután Caesar megint maga köré csõdítette a kalózokat. A
kalózfõnök is köztük volt, aki szinte sajnálni kezdte, hogy az aedilis
nemsokára elhagyja õket:

--Maradj velünk, Julius Caesar s egy holdév múlva elsõ alvezéremmé
teszlek, ötven elszánt embernek leszel az ura életre-halálra és minden
útban talált hajó zsákmányának egyharmada a tied. Szíved és eszed is
van hozzá. Kár neked visszatérni Rómába. Nem lesz ott belõled semmi.
Az aedilis leeresztette hosszú szempilláit és szarkasztikus mosoly jelent
meg ajkai körül:
--Ajánlatod nagyon megtisztelõ, nemes férfiú, de sajnálattal kell mégis
visszautasítanom. Ne vedd rossz néven, de hogy is mondjam csak, a ti
mesterségtek kissé véres. És én irtózom a vértõl még a cirkuszban is.
Egy disznót sem tudnék megölni...
Egyszerre kitört belõle a jókedv.
Leült egy kõre és szinte hömpölyögni kezdett a kacagástól. A térdeit
csapdosta és egész testében rázkódott.
Hirtelen fölugrott és komoly arcot öltve, szavalni kezdett a szemüket
meregetõ kalózoknak:
Honnan fúj a szél, nem tudom: innen is, Hab habra hányva hömpölyög:
onnan is; S kéttornyú ár közt, elsodorva, Úgy vitetünk mi sötét
hajónkon...
Alkaios költészetének varázsa õszintén lenyûgözte. Hatalmas alakja
még nagyobbra nõtt, arca ragyogott és fekete szemei lángoltak. A
körülállók zavartan néztek rá.
Az öböl felõl most kiáltozás támadt. Két csónak sebes iramban
közeledett a parthoz s a bennülõk felindultan jelentették a
kalózfõnöknek, hogy kétmérföldnyire a szabad tengeren egy
háromevezõs gálya vetett horgonyt. Orrán aranyos farkasfej ragyog.
--Megérkezett a váltságdíj,--kiáltott Aemilius, megölelve Caesart, aki,
mintha álomból ébredt volna föl, csodálkozva nézett rá.
Nemsokára egy nagyobb csónak jelent meg az öböl bejáratánál.

Crassus követét hozta, aki megállapodott a kalózfõnökkel a váltságdíj
átadásának és a foglyok kiszolgáltatásának módozataiban.
Mire a nap vörös golyója elmerült a tengerben, az aedilis és barátja már
az Isisrõl tekintettek vissza az egyre kisebbedõ sziklaszigetre. Miletus
felé siettek.

V.
Egy hónap múlva Miletus kikötõjébõl csekélyszámú, de erõs hajóhad
indult el az Isis vezérlete alatt. Rhodusz táján a sziklacsoporthoz érve
éppen útban fogta a feketezászlós liburnát, amely indulóban volt. A
katonákkal megrakott gályák körülállták az öblöt s alig egy órai harc
után a liburnát hatalmukba kerítették. A kalózok egy részének sikerült
elmenekülnie a könnyû csónakokon, más részük elesett, mintegy
hetvenen pedig foglyul estek. A kalózfõnök négy nyíltól átfúrva feküdt
a liburna fedélzetén. Ancus Porcius Testa tisztelettel vegyes félelemmel
nézte vérbe kevert, elnyúlt alakját.
Az aedilis komolyan vette az ígéretet, amit nevetve tett a kalózoknak. A
hajóhaddal Pergamusba ment, a kormányzóhoz, hogy kikérje annak
beleegyezését az elfogattak kivégzéséhez. A kormányzó, egy minden
hájjal megkent ravasz római azonban hímezni-hámozni kezdett; jobb
szeretett volna váltságdíjat kapni a foglyokért. Caesart elfutotta a méreg.
Otthagyta a kormányzót. A kalózok kincseit szétosztotta a gályák
legénysége között, a Crassus által küldött váltságdíjat pedig megtartotta
magának. Azután, nem habozva tovább, keresztrefeszíttette az elfogott
kalózokat a maga felelõsségére és a lehetõ legrövidebb úton visszatért
Rómába, ahol újra gondosan ápoltatta elhanyagolt körmeit és illatos
fürdõjében feküdve, megelégedetten gondolt a kellemesen eltöltött
nyárra.

A TÁBORNOK
Görgey Arthur emlékének.

Hajnali két órakor a segédtiszt belépett a tábornok szobájába és
jelentette, hogy a járõrök elindultak a hodricsi úton. Az asztalra állított
petróleumlámpa körül szétteregetett tereprajzok