Thury Zoltán összes mûvei, vol. I | Page 9

s a konyhában kezdett el kiabálni:
--Utamba? Hát micsoda utamba? megyek a hova akarok...
A kapuig úgy ment, hogy kopogott a sarka a k?vezeten s azután a kicsi asszony csak érezte, hogy valahol itt van a k?zelben, de nem hallotta. Egy kicsit még bámult a homályba s aztán egyszerre csak maga se tudta, hogy mi k?vetkezik s lefordult a székr?l, mint egy l?ty?g?s kis tarisznya. A fejét belevágta az asztal lábába s alig hogy érezte, csak éppen kábult volt s megveszekedett forgatagba szaladt ?ssze a feje f?l?tt a világ.

K?M?VESEK
Borus, keserg?s id? volt, hosszu, már tizennégy nap óta tartó napfogyatkozás. Egy haragos, fekete felleg folyton eltakarta el?lünk a napot, az es? hidegre csapolta le a leveg?t, néha egy kis hó is hullott alá, vagy jég kopogtatta meg az ablakot és augusztus k?zepén f?lvettük a télikabátot s bef?t?ttünk a kályhába egy kis tavalyi szénnel. Egy barátom, az ablakom alatt elszaladva, a prémes gallérból f?lkiáltott hozzám: No nesze természet, süsd meg!--Szóval f?l volt fordulva minden. én is éreztem a t?bbivel, hogy be vagyunk csapva, ez se nem nyár, se nem ?sz, valami habarék a négy évszakból ?sszetéve. Olyan fekete, hideg és vizes, hogy elmegy benne mindent?l az ember kedve, csak bámul, vár valami változást és fázik.
Az utcza túlsó oldalán építenek. Ezel?tt két hónappal egy szegény kis viskó szégyenkezett a nagy puszta telken, ma már két emeletnyire haladtak a nagy bérházzal. A télre készen kell, hogy legyen az egész négyemeletes épület, sietnek vele. Mindennap kétszer-háromszor látom erre hajtani a pallért. Kis kocsija van, elül magas, széles üléssel és egy mindig izzadt, nagy fekete ló van befogva. Egy-két perczre megáll, s szalad tovább. K?zben háromszor is megnézi az óráját, s lihegve kapaszkodik f?l a bakra, hogy újra kezébe vegye a gyepl?t. Az épül? uj ház egy egész világot vett el el?lem. Ugy éreztem magam, mintha falun laktam volna. A kis ház teteje f?l?tt elnézhettem, mig csak ellátott a szemem, messze ki a vidékre, tul a gyakorlótéren, tul a vasúti vonalon, egész a k?d?s kék hegyekig. Jól visszahúzódva a szobába, nem láttam a t?bbi emeletes házat, csak a nyilt, szabad világot. Innen kaptam a leveg?t is, mindig üdét, frisset, egy-egy kis szelet, az es? után nedves, borzongató, de azért kellemes párát s nagyon megérezte a lelkem az építkezést. Mintha a fejemlágyára hordták volna azt a sok téglát, amib?l f?lépítik ezt a négyemeletes polgári kaszárnyát, ugy nyom a nagy lárma, s elkedvetlenít ez az elhízott, aranylánczos ur a kopott kocsijával s a lovával, a mely olyan fekete, mintha valami temetkezési társulat szolgálatában állott volna eddig.
Nagy futásra, amelynek már a hangjából ki lehet érezni, hogy a futók menekülnek, jajveszékelés lármájára az ablakhoz szaladtam. Eszeveszetten, nagyokat ugrálva lefelé, rohant le egy ember az állványról. Ez volt az utolsó a falon, a t?bbiek már mind félk?rben állottak az utczán s t?preng? tartózkodással bámultak a falakra. Némelyiknek tisztán leolvastam az arczáról, hogy szeretne egy lépést el?re tenni, de nem mer. Az asszonyok tátott szájjal, nehezen lihegve huzódtak meg a férfiak háta m?g?tt, s csak lassan indult meg a beszéd, pár szó, mintha féltek volna megzavarni a leveg?t.
--Befelé hajlott, láttam,--mondta egy ?reges, megg?rnyedt vállú asszony s ledobta válláról a nehéz téglahordó kast.
--Ropogott is,--tódította a második s mindjárt akadt t?bb is, aki hallotta ropogni a falat. T?bb hang ?sszevegyült, már egyszerre beszéltek:
--Megfagyott a vérem...
--Alig birt a lábam...
Megkerülve a telket, el?j?ttek azok is, akik a hátsó falhoz hordták a meszet és téglát. Kérdezték, hogy mi baj s arra újra elkezd?d?tt a szegény tudatlan emberek kevésszavú beszéde, hogy: ropogott is, meg hogy befelé hajlott a homlokfal, s az ?reg asszony újra ismételte, hogy: megfagyott a vére, a másik pedig, hogy alig birta a lába. Az uj asszonyok, leányok érkezésével nagyobb lett a lárma, az utcza k?z?nsége is megállott, perczr?l-perczre n?tt a csoport. A férfiak komoran bámulták maguk el?tt a f?ldet s durván visszal?kték azt, aki el?re akart tolakodni. Aggodalmasan nézték a falat s várták, hogy bed?lj?n.
Az asszonyoknak nem volt igazuk, a fal nem befelé hajlott meg, hanem egyszerre, mint egy meghajlított késpenge, a k?zepén ki az utcza felé kezdett domborodni. Tetejét?l az aljáig s lassan, valami olyas hangot adva, mintha egymáshoz d?rzs?lnének két k?vet. A ház el?tt tágulni kezdett a k?r, pár asszony befogta a fülét, hogy ne hallja majd azt a robajt, amelylyel ?sszed?l a fal. Az utcza túlsó végén vágtatva j?tt két rend?r, s bár semmi szükség nem volt reá, egy megijedt ember hívására sebes galoppban, nagy csilingeléssel érkezett meg egy ment?kocsi. A lovasrend?r?k sippal hivtak még magukhoz néhány gyalogost a k?zeli utczákból s a hivatalos kordont is megvonták a ház el?tt. Egy munkást elszalasztottak a pallér után s a reszket?, aggodalmas emberek nagy csendességében tovább várta a t?meg, hogy mi lesz.
Már mindenki türelmetlenkedett. Lesz valami, nem lesz? éppen az ablak alatt két ?reg ur beszélgetett arról a hallatlan k?nnyelm?ségr?l, amelylyel manapság építenek s az egyik azt mondta, hogy meg kellene csapatni minden pallért, aki