Az arany szalamandra | Page 6

lényeg rejtozk?dik! Az a kérdés tehát: a transmutatio titka van-e ezekben elrejtve, avagy pedig az izzítandó anyagok alkatrésze? Ezt kell legelsobben is kitalálnunk, tisztelt társam és vendégem, don José Venegas de Herrezuelo!
--Nem jobb lenne, ha mindegyikünk magában elmélkednék? én itt a laboratóriumban, kegyelmed pedig a bibliothecában. Három nap múlva aztán egybevetjük elmélkedéseink eredményét!
--Megkísérthetjük!
--úgyis az a szabály, hogy úgy mondjam, t?rvénye az alchymiának; ?a fiatalabb társnak k?telessége éjjel-nappal ork?dni a tuz felett...? Ez ork?dést tehát egyszersmindenkorra magamnak vindikálom! Az athenora búgásánál k?nnyebben esik az elmélkedés!...
Bornemissza bólintott.
--úgy legyen!
A kituz?tt három nap elteltével a házigazda nem gyozte bámulni vendégének nagy készültségét és tudományát, az elso hét végén pedig már annyira megszerette ezt a rejtélyes és magábazárkózott természetu fiatal embert, hogy legféltettebb titkaiba és terveibe is beavatta, amit eddig egyetlenegy emberrel sem tett meg a világon.
--Mindabból, miket elmondék, láthatod, kedveltem, hogy csak a kincs, a gazdagság az egyedüli uralkodó a világon. E sárga Mammon a világnak a lelke.
A fiatal alchymista gondolkozva húzta ?ssze suru, szénfekete szem?ldeit:
--Egy kételyem van, atyám és mesterem! Hermes Trismegistostól kezdve az alchymia nagyjai óvnak mindenkit attól, hogy az arany és meggazdagodás mohó vágyával ne keressék a nagy titkot.
--Ne félj! A tudomány igaz szeretetével párosuló igyekezettel, jó és nemes célokra, minok a mieink is, szabad az aranykészítés titkát keresni. Lásd, én mint apa, azon iparkodom, hogy egyetlen leányomat szerencséssé tegyem, miután más úton vagyont nem hagyhatnék neki.
--Azt hivém, nincs senkije se kegyelmednek?
--Egy leányom van! Szeretett hitvestársam, az o születése után pár évre elhalt és én éltemet a tudományok és gyermekem nevelése k?z?tt osztám meg!--felelé, s azután megindult az ajtó felé, mert ugyanebben a pillanatban megszólalt a reggelire hívó csengetyu hangja.
Bornemissza alig hogy az asztalhoz ült, a szúrágta diófa-táblákkal borított étterem ajtaját nagy zajjal felrántották és egy fiatal hadnagy cs?rtetett be a fekete-huszárok egyenruhájában.
--Adjon Isten jó reggelt, Lénárd bátyám! Hát kegyelmed ilyen nyugodtan reggeliz, vagy tán nem is tudja?--kiáltá csodálkozva...
A tudós nagyon fagyosan fogadta a vendéget.
--Nos hát mi baj? kérdé hidegen...
--Tárogatossy Bibiána úrasszony hozta a hírét, hogy Klárát a martalócok elrabolták. Csak Isten kül?n?s kegyelmébol menekült meg.
--Tudom és intézkedtem már, hogy biztos kísérettel mielébb j?jj?n haza! viszonzá hidegen.
--Klára hazajo? kiáltá ?r?mmel.
Bornemissza kedvetlenül ráncolá ?ssze homlokát s még fagyosabb, még elutasítóbb hangon felelé, mint az elébb:
--Azt nem tudom, de néked sem szükséges tudnod.
--Bátyám, e felelet!--kiáltá felfortyanva s villogó szemekkel.
--Amit egyszer kimondok, nem szoktam megmásítani--volt a szigorú válasz.
A fiatal katona pár percig szótlanul ült helyén, azután szelid hangon folytatá:
--Bátyám, én igazán szeretem Klárát, és o is szeret engem--miért tagadja meg hát tolem?
--Az okát már megmondtam!
--Lénárd bátyám, ne legyen olyan engesztelhetetlen, az Isten áldja meg! Kegyelmed nevelt fel és oktatott kicsiny koromtól fogva. Klárikával együtt nottünk fel, mint testvérek. Tudóst akart belolem faragni, de hát...
--Mindenhez van hajlama, tehetsége az embernek, csak akarat és kitartás kell hozzá--szakította félbe szárazon.
--Nem, Lénárd bátyám. Nagy tudós, philosoph létére tapasztalhatta, hogy kemény fejem, egyszeru eszem van. Minden szenvedélyem csak a mozgalmas, kalandos hadi pályához vonzott. Irtóztam a k?nyvektol és a vegytani konyha titokteljes gozeitol... Hírnév, harci dicsoség után epedtem és ennek a hatalmas vágynak, ennek az emészto akaratnak nem tudtam ellenállani... és midon beléptem a seregbe, kegyelmed tüstént lemondott a gyámságról, általadta vagyonomat és kitiltott házából... Azóta haragszik rám, ezt nem tudja megbocsátani? Olyan nagy vétek ez?
--Nem csak ez! Akaratos, ?nfeju vagy, dacos és vakmero a végletekig. E gyermekkori hibáid mellé a hadi élet tékozló, k?nnyelmu vágyakat, mértéktelenséget, fékezhetlen, civakodó természetet oltott beléd. Az imént mondád, hogy emészto akaratodnak, hatalmas vágyaidnak nem bírtál ellenállni. Magad f?l?tt mondtál ezzel ítéletet.
A fiatal hadnagy harag- és méltatlankodástól égo arccal ugrott fel helyérol:
--Bátyám, ez nem igaz! Bárki beszélte, hazugság! Mondd meg a hitvány rágalmazó nevét, hadd vonjam felelosségre--kiáltá villogó szemekkel, mik?zben akaratlanul kardjához kapott.
--Mérsékeld magadat, István! Ne feledd, ki elott állsz! A város nagy, de még se olyan nagy, hogy hire ne menjen azoknak, kik a hegedos?k és timborások társaságában reggelig devernyáznak a bor mellett, kocka- és kártya-játékon pazarolva a pénzt. Azt hiszed, be tudod fogni a hír száját, hogy szerteszét ne vigye, midon egy árkolájtisztet halálra sebesítesz, egy másiknak halálos szúrást adsz, a harmadikat, negyediket pedig ?sszevagdalod.
--Megsértettek! Becsületes párbaj volt mind! Az én életem épp úgy kockán forgott, mint az ?vék--vágott k?zbe dacosan.
--Ti párbajnak nevezitek, de ennek gyilkolás a neve!
--Bátyám, hát csakugyan megtagadja tolem Klára kezét? kiálta fellázadtan.
--Meg! Azután mire, tán hadnagyi zsoldodra akarnál megházasodni? kérdé gúnyosan.
--Kis birtokom még megvan! Kül?nben Klárának sincs semmije.
--Egy koldusból ne legyen ketto!...
--Híven szeretjük egymást. A mindennapi meglesz, hiú pompára pedig se én, se Klára nem vágyakozik! Bátyám, ne tegyen bennünket boldogtalanná, hiszen egykoron kegyelmednek a vágya is az volt, hogy egymásé legyünk... és ?r?mmel látta, hogy testvérként szerettük egymást...
--éppen mivel testvérként ragaszkodtatok egymáshoz, k?nnyebben feleditek egymást. Fiatalkori rajongás, megszokás, hamar elmúlnak s rajta is leszek, hogy elmúljanak. Akaratomat tudod, egy szót se t?bbet róla! viszonzá keményen... Vendégemet és adeptusomat hallom k?zeledni.
Az ajtó azonban ugyanekkor már megnyílt s belépett rajta az adeptus.
A két fiatal elosz?r meglepetve bámult egymásra,