A mester | Page 8

szobor--Nóra emléke--és annak
titokzatos története, de nem merte megkérdezni, mert félt, hogy ezzel új
és végevárhatatlan elbeszélésnek nyitja meg zsilipjeit, pedig õ
kimondhatatlanul szeretett volna hazamenni.
A kapitány azonban cigarettával és pohár likõrrel kinálta.
--Drága Mester, ami a feljelentést illeti, az egy pillanatig se okozzon
önnek aggodalmat. Oh, a véletlen jó kezekbe sodorta önt--ismételgette
önelégülten és sokatmondó szemhunyorgatással, miközben pompásan
csiszolt körmeit megcsillogtatta a mûvész szeme elõtt.--Oh, nem hiába
vagyok gyermekkorom óta bolondja a szépségnek, a színbe, formába,

vonalba, fénybe és árnyékba finomodott érzékiség, a szublimált
erotikum, a pogány testkultusz, az antik életörömök grande
passione-jának. Én tudom, hogy a mûvész nem kényszeríthetõ
ugyanazon törvények, társadalmi konvenciók és erkölcsi babonák
korlátai közé, mint az adóhivatalnokok vagy a gabonakereskedõk. A
mûvész temperamentuma a nyárspolgár-fantáziát gyakran elképeszti a
maga dionizoszi kicsapongásaival. Ismerem a cinquecento történetét és
éppenséggel nem botránkozom meg azon, hogy Benvenuto Cellini
leszúrta öccsének gyilkosát, Maffio di Giovanni rendõrfõnök pribékjét,
meg Pompeot, aki bérgyilkosokat fogadott fel ellene.
--De uram,--tiltakozott az összehasonlítás ellen Dömötör--én ...
--Tudom, tudom, önt csak a mûvészet terén szabad összehasonlítani a
cinquecento legnagyobbjaival, --bókolt szaporán a kapitány--én csak
azt akartam illusztrálni, hogy a mûvész az más, mint a közönséges
halandó. Ami pedig az egyszerû munkásasszonyt illeti, Istenem, ezt
csak bizzuk Erosz és Afrodité kifürkészhetetlen akaratára. Mûvelt
ember, aki a pszichopatológia és az erotikus rendellenességek
tudományában jártas, soha semmin sem csodálkozik. Mit tudjuk mi,
vakon, siketen, ízlés és szaglás nélkül bolyongó, otromba laikusok, mit
talál a mûvész az egyszerû öltöny, a foszlott ruhadarabok, a kopott
nagykendõ és a durva vászonnemûk alatt! Heine Matildja nagyszerû
példa arra, hogy ...
--Uram, az Istenért,--könyörgött a szobrász --ön olyan dolgokat beszél
itt nekem ...
-- ...amiket ugyebár nem várt egy kihágási rendõrkapitány hivatali
szobájában?--hízelgett magának édeskés, nyájas, de öntelt hangon a
sovány, parfõmös és frissen borotvált amatõr. Dömötör János szédülni
kezdett és tiszta szívbõl visszakívánta a goromba és esetlen
rendõrellenõrt, aki recsegõ hangon csirkefogónak, utonállónak,
gyermekrablónak és becstelen szoknyavadásznak címezte az
õrszobában. A gyomra émelygett és a pokol fenekére kívánta a világ
összes mûgyûjtõit és pszichiátereit.
A kapitány még egy pohárkával töltött s aztán összegezte az eset

érdembevágó mozzanatait.
--Mirõl van itt szó, mélyen tisztelt barátom, ha megengedi, hogy így
szólítsam önt, méltóságos uram ... Mirõl van itt szó? Dolgokról,
szenvedélyekrõl, egyéni kedvtelésrõl, a lélek legintimebb, legbensõbb
hajlamairól egyrészt, amelyek egyáltalán nem tartoznak a nyilvánosság
elé; szó van másrészt egy durva véletlenrõl, a magukban véve ártatlan
mozzanatok sajnálatos összetalálkozásáról. Egy részeges csavargó
ördögi módon elõre kieszelt zsaroló támadásáról van szó, amelyért ön
jól megérdemelt leckét adott neki. Bízza rám az ügyet, drága Mester,
mélyen tisztelt barátom. A sértett fél majd kiegyezik tíz-tizenötezer
korona kártérítés ellenében. A magánvádat visszavonatom. A
menyecske pedig, akinek egyszerû köntöse alatt bizonyára egy antik
Nereida, vagy egy alexandriai kurtizán ragyogó teste rejtõzködik,
továbbra is megmarad Érosz csintalan játékszerének. Csak bízza rám
uram, én boldog leszek, ha az isteni Nausikaa fenkölt lelkû alkotójának
szolgálatára lehetek. Oh, ha még valaha reményen lehetne arra, hogy ön
befogad barátainak és tisztelõinek intim körébe, ha módom lehetne,
hogy összehasonlíthatatlan mûvészetének, zsenialitásának egy-egy
lehullott forgácsát valaha a magaménak mondhatnám ...
--Uram, én nem értem önt,--tört ki végre a mûvészbõl--annak a
szerencsétlen munkásnak, férjnek, apának végre is a karja, akárhogy
vesszük ... magam láttam, hogy mily siralmas módon lóg tõbõl
kicsavarva, a válla alól.
--Semmi az, semmi. Tíz-tizenötezer korona. Ezzel bõven kárpótolta ön
a részeges csavargót és megmentette saját magát a botrány kínos
következményeitõl. És ne gondolja uram, hogy ez az ön érdeke csak,
vagy az enyém, vagy egyes társadalmi osztályoké. Nem. Ez az egész
állam, a társadalmi stabilitás, a nyugalom, a kultúra, az egész
emberiség érdeke. Az államé, amely a legmagasabbrendü
individuumok kultusza révén szolgálatot tesz a fejlõdés egyetemes
érdekeinek. Ha az anyagi igazságot nézem, akkor most egy
cementmunkás érdekeinek megóvása céljából olyan rést kellene ütnöm
a mûvészi kultúra bástyáján, amelynek pótlásához évszázadok
kellenének. Kérdem: van-e joga az államnak, hogy ilyen barbarizmust

elkövessen? Uram, én a célszerûségi iskola, a belátásos elmélet, a
spontán variációk, az erkölcsi kényszerek relativitása és az ethikai
elvek rétegezettségének alapján állok, ahogy azt mestereinktõl,
Spencertõl és Piklertõl tanultam s inkább megtorlatlanul hagyok száz
apró bûnt, sem mint elkövessek egyetlen jóvátehetetlen nagy hibát.
Nem engedem meg, hogy a társadalmat a konvenciók, vallási szabályok,
jogi kánonok, morális tradiciók, szóval: a halottak kormányozzák az
élõk rovására, mint Comte mondaná, ha itt állana az én helyemben. És
mondja meg ön, helyezkedjék ki önmagából és puszta objektiv
mérlegelés után állapítsa meg, mire van a társadalomnak, az államnak
inkább szüksége: halhatatlan remekmûvek nagyszerû sorozatára,
aminõkkel ön még meg fogja ajándékozni az emberiséget, vagy egy
cementmunkás jobb karjára? Mi? Azonkívül ne felejtse el, hogy itt
olyan megoldást találunk, amely boldoggá teszi a cementmunkást is,
önt is, a bárónõ õméltóságát is és engem is, szóval mindenkit,--kacagott
a kapitány diadalmasan--akik ebben a dologban ily szépen
összekerültünk. Bízza rám a dolgot és tartson meg engem lekötelezõ
szíves jóindulatában. Az autója, amelyért voltam bátor az