A mester | Page 6

karján elszenderedett.
A Hermina-út sarkán azonban váratlan katasztrófa történt. Egy
bizonytalan járású, halkan káromkodó kopott munkászubbonyba
ütköztek bele, a zubbonyból fölvetõdött egy sápadt arc, az arcból két
villogó szem, a szemekbõl kilobbant a meglepetés, a gyanú, a düh és a
bosszú és az asszony elsikoltotta magát.
--Jézus Istenem, az uram!
Dömötör majdnem kiejtette kezébõl a gyereket, a férje pedig elordította
magát:
--Megcsíptelek benneteket, dögök!
És becstelen nõstény-kutyának mondta feleségét, aki éjjel a szeretõjével
csavarog.
--Most már tudom, hogy ki az apja ennek a kukacnak--üvöltött
magánkívül és fölemelte öklét, hogy Dömötör arcába sújtson veszett
haragjában.
Dömötör a bal karjában a gyereket tartotta, jobbjával pedig elhárította
az ütést. Ám, szerencsétlenségére nem a nemeai oroszlánnal, csak egy
részeg cementmunkással állott szemben és gigantikus öklével oly
erõsen markolta meg a feléje sújtó karcsontot, hogy az összeroppant.
--Gyilkos! Segítség!--ordított a fájdalmában tehetetlenül vergõdõ
ember, jött az õrjárat, s Dömötört, a nõcsábítót, az utonállót, a
gyermekrablót, a gyilkos merénylõt bekisérte a rendõrségre.

IV.
--Neve?

--Dömötör János.
--Kora?
--Negyvenhét.
--Vallása?
--Római katholikus.
--Lakása?
--Budapest, Zuglói-út 2.
--Ágyrajáró?
--Nem kérem, saját lakásom van.
--Foglalkozása?
--Szobrász.
--Sírkõfaragó?
--Igen, az is, könyörgöm.
--Gazdája van?
--Magamnak dolgozom.
--Irja csak: munkanélküli!--diktálta az ellenõr, a rendõri õrszoba
vezetõje, széleshomloku, vörösorru, dohányos bajuszú, recsegõhangu
Cerberusa az igazságszolgáltatásnak, a köztemetõ
környékén.--Munkanélküli csavargó kõfaragólegény, állítólag Dömötör
János --szótagolta hivatalos haraggal a jegyzõkönyvvezetõ
napidijas--(majd meglátjuk, igazat mond-e a jó madár) ma éjjel 10 óra
30 perckor orvul megtámadta Vékony György betonmunkás feleségét,
aki három éves Sári leányával gyanútlanul (írja: gyanutlanul) ballagott
hazafelé.

--Igy volt az, asszonyság?--fordult a sarokban szepegõ anyához az
ellenõr.
--Igy volt, instálom--könnyezett a csinos arcu, halavány szõke
menyecske és védõleg vonta magához a gyermekét.
--A támadás gyermekrablási szándékból történt, amit az is bizonyít,
hogy a késõbb helyszínen megjelenõ törvényes apát, Vékony György
betonmunkást (lakik Héthársi-út 4.) ökölcsapással hátulról orvul
leütötte, úgy, hogy annak a mellékelt orvosi látlelet szerint nyolc napon
túl gyógyuló felkarcsonttörést és zúzódást okozott. Igy volt ez,
Vékony?
--Igy volt, instállom--sziszegte a megsérült munkás és Dömötör felé
köpött tehetetlen indulatában.
--No, ez rendben van--mondta az ellenõr a fölháborodás, a harag, a
fenyegetés és a hatalmaskodás húsz év óta begyakorlott
hangsúlyozásával.--Magánvád folytán megtesszük ellene a följelentést
éjjeli csendháborítás, személyes szabadság megsértése, utcai botrány
okozása, gyermekrablás kísérlete, súlyos testi sértés és szemérem elleni
vétség elkövetése miatt.
A szobrász az utolsó szavak hallatára riadtan fölütötte a fejét. Érezte,
hogy a sor elején felsorolt vétkekben --ha úgy vesszük, valamennyire,
legalább a látszat szerint--hibás. De az egésznek mi köze a
szeméremhez? Ez ellen protestálni próbált.
--Hallgasson, vén csirkefogó--üvöltött rá a rendõrellenõr,--azt hiszi,
nem tudjuk, hogy útközben erkölcstelen ajánlatokat tett az
asszonyságnak? Ugy-e Vékonyné?
--Igenis, instállom,--könnyezett a menyecske és szép, nagy kék szemét
fájdalmasan az urára emelte --pedig semmivel sem szolgáltattam rája
okot.
--Elég!--ordította a rendõr és legényeivel egy kétlépés széles és
háromlépés hosszú cellába vitette a mûvészt.--Majd holnap reggel

átkísérik a fõkapitányságra! --kiáltotta utána fenyegetõ hangon.
Itt aztán magára maradt a szobrász, Dömötör János õméltósága, a
Grand prix és a nagy állami aranyérem tulajdonosa, akit a Tudományos
Akadémia néhány nap múlva tagjai sorába választ a kultuszminiszter
javaslatára. Köszönhette ezt annak, hogy puha inge és borzas olasz
kalapja, nagy, szélestalpu cipõje és szürke felleghajtója hasonlatossá
tette õt a környéken lézengõ kõfaragólegényekhez. Köszönhette annak,
hogy hirtelen megrökönyödésében elfelejtett hivatkozni jó barátaira, a
belügyminiszterre és a fõkapitányra; hogy nem kiabált hangosabban,
dühösebben, élesebben, mint a rendõrellenõr s merthogy tiszta,
gyermekes, megilletõdött szívében megállott a vér, arra gondolva, hogy
milyen botrányt csinált az ostoba fejével, hogy nyomorékká tett egy
kétkezébõl élõ munkásembert és rossz hírbe hozott egy ártatlan
kékszemû menyecskét ... Mire eszébe jutott, hogy talán védekezni is
lehetne, már késõ volt, ott állt a szoba sarkában egy gyuladt szemû
zsebmetszõ és egy rongyos szoknyáju, rosszszagu utcai leány
társaságában, akik torkuk szakadtából röhögtek rajta és komisz öreg
szoknyavadásznak csúfolták jókedvükben.
Néhány percig szótlanul állt ott és az undorodás testi rosszullétében azt
sem tudta, mitévõ legyen. De aztán eszébe jutott felesége, van Roosen
bárónõ és kimondhatatlan fájdalom szúrta át a szívét. Mit gondol majd
róla az az asszony?
--Eh, ez így nem mehet tovább--gerjedt föl lelkében a méltatlankodás
és elhatározta, hogy nem tölti itt az éjszakát. Kimegy a
rendõrellenõrhöz és igazolja magát. Jöjjön, aminek jönni kell, de
legalább otthon várja meg, míg az igazságszolgáltatás szörnyû gépezete
megindul s végighengereli az õ keserû és szerencsétlen lelkét.
--Dömötör János, szobrászmûvész vagyok, most választanak be az
Akadémiába, engedjenek szabadon. Majd holnap jelentkezem a
fõkapitány úrnál--harsogta oroszláni hangján türelmetlenül,
méltatlankodva és elkeseredetten.--Engedjenek haza, a mindenségit ...
És súlyos öklét rátette a kilincsre, amely zárva volt, de ilyen gigantikus
nyomásnak nem tudott ellenállni. Az ajtó kifordult a sarkából és

bezuhant az õrszobába. A pihenõ rendõrök fölugráltak, fegyverük, után
kapkodtak, fölcsavarták a villamoskörtét, össze-vissza futkostak a
szobában, sípjukba esztelenül belefújtak, káromkodtak és az asztal alatt
fölállított szódavizes üvegeket nagy csörömpöléssel fölrúgták.
--Hej, szökni akar a gazember! Segítség! Gyilkos! --sikongatott a
rongyos szoknyáju, sárgahaju némber a sarokból.--Fogják meg a
szökevényt!--kurjantott lelkesen a