A mester | Page 3

iskolába kéredzkedett. Apja is ezermester, fafaragó, rejtélyes elméjü székely; anyja finom ételek készít?je, álomfejt?, mesemondó, el?imádkozó, ezerjófüves asszony: nem csoda, ha a gyermeknek inkább kedve telt cifra tálak, korsók, cserépedények, agyagvázák készítésében, mint lovak patkolásában. Az iskola igazgatója már a második esztend?ben felvitte Pestre. Csodagyermek gyanánt mutogatták. Csak úgy fejb?l, percek alatt a legcsodálatosabb figurákat gyúrta ki az agyagból.
Itt mód felett megtetszett neki a Kerepesi-temet? tájékán letelepedett sírk?faragók élete. Otthagyta az iskolát, hátat fordított a csodagyermek minden dics?ségének és k?faragólegénynek állott be Piacella Virgil mester m?helyébe. Itt ismerte meg az anyag sokféle fajtáját, a márvány, a homokk?, a gránit legbens?bb titkait, szín, keménység, finomság, er?, optikai és hangulati hatások tekintetében. Ráj?tt, hogy másmilyen k? kell egy ifjú sz?z és egy g?rnyed? munkás, vagy egy marcona katona figurájához. Mindent meglátott, megérzett, kitapasztalt, ami a mesterséghez szükséges. Mert éjjel-nappal dolgozott. K?zben meghallotta, hogy a k?faragást Olaszországban sokkal jobban értik, mint akárhol a világon. Elkószált Olaszországba. Végigbarangolta a lombárdiai temet?ket s leszállt a márványbányákba, hogy a maga két hatalmas karjával fejtse a k?vet.
--A k?nek is van lelke, jelleme és szerelme, ?r?me, fájdalma és szeszélye--mondogatta szószerint értelmezve a saját szavait.--én ismerem a k?vet, a mindenségit,--tette hozzá ?nérzetesen s erre volt legbüszkébb egész életében.
Legjobban szeretett volna mindvégig k?faragó maradni és keze alól, minta nélkül, a maga esze-szíve, lobogó fantáziája után egyre-másra n?ttek volna ki a Madonnák, Piéták, búsuló szentek, fáklyás angyalkák és pihen? oroszlánok.
--De így mégsem mehet tovább, kár az ily tehetségnek elkallódnia--er?lk?dtek barátai, csodálói és protektorai és a legényt elvitték Bécsbe, hogy megtanítsák az alkotás titkaira.
Ekkor már a harminc felé járt az óriás test?, csecsem?lelk? és áhítatos szív? ?reg k?faragólegény.
Bécs. Itt úgy járt a székely parasztfiú, mintha egy Luther korabeli német szerzetes, egy 1550 el?tti angol kurta nemes, vagy Rabelaisnek kortársa, egy faragatlan francia katona becseppent volna a Mediciek udvarába. Amaz holtra rémült Accolti Bernát és Fregora Constanza asszony, Macchiavelli és Aretino k?rm?nfont, szellemes és finom élcel?déseit?l, a tonus emelkedettségét?l, az evés, tánc és zenélés eleganciájától, a társasági illemszabályoktól és a csiszolt erk?lcs?k számtalan tilalomfájától; D?m?t?r János pedig, aki ?szt?ndíjai, sikerei, b?ven hulló honoráriumai révén a Hellmer-iskola legjobb társaságába keveredett, színházba és éjjeli mulatóhelyekre, a Práterbe és bádeni kirándulásokra vet?d?tt, szép kétszobás lakásban lakott, reggelijét tükr?s-márványos, freskós, bronzportálés kávéházban k?lt?tte el,--szívdobogva, ijedt lélekkel ténfergett az új k?rnyezet kényelmetlen és kimért szokásai k?z?tt.
Ahogy végighallgatta kollégáinak k?nnyed és tartalmas csevegését, a tanárok mély járatú fejtegetéseit, ?sszeszorult a szíve a maga faragatlansága és tudatlansága miatt. Beismerte, hogy a szállodák és éttermek pincérei, a tánctermek kis táncosn?i, a virágárus lányok és az olcsó modellek magasan felette állanak az ? gyergyószentmiklósi modorának. A magyaron kívül egyetlen nyelvet sem értett, kivéve husz-huszon?t útszéli és kocsmai olasz és német kifejezést. Magyar lapokat olvasgatott, de mindig elakadt a lélekzete, ahogy az újságok hasábjairól egy szédületesen komplikált és finoman elrendezett társadalmi, politikai és tudományos világ meredt feléje. Alig lehet elképzelni, mily megd?bbenés fogta el, amikor megtudta, hogy az állami életnek min? bonyolult a gépezete, mily sok statisztikai, gazdasági és t?rténelmi ismeretre van szükség, hogy valaki a legkisebb kérdéshez hozzászóljon. Nem csoda, ha azt hitte, hogy az újságok minden sorát európai lángelme, egyetemi tanár, akadémikus, vagy polihisztor ?reg b?lcsész írja. Az ujságokból j?tt rá, hogy neki sejtelme sincs a b?rzér?l, a hitelügyi, ipari, kereskedelmi berendezkedések elemeir?l, hogy sohasem hallott semmit a k?zlekedési eszk?z?k technikájáról, legkisebb ismeretei sincsenek az orvosi, lélektani és fizikai tudományok területén, nem érti a szakkifejezéseket és latin idézeteket, nem jártas a színház, táncm?vészet, divat, társasági szokások titkaiban és hirét sem hallotta az archeológia, stilusismeret, bútorok, ékszerek, ruhák, toilette-eszk?z?k tudományának, amir?l pedig még a modell-lányok is úgy beszéltek, mintha édesanyjuk tejével szívták volna magukba annak ismeretét. A perzsasz?nyeget nem tudta megkül?nb?ztetni a német gyárak teppichjeit?l, az irodalmat a modern színm?vekt?l, Ruskint a praerafaelita m?vészett?l, az urat a milliomostól, a szocialistavezéreket a szocializmustól, a riportereket a notorius hazudozóktól, a kritikusokat a nagykép? csizmadia legényekt?l és a secesszionistákat a széllel bélelt lakásberendezési ügyn?k?kt?l. Sajnos, D?m?t?r János csaknem harminc éves volt már s még nem ivott Cliquot-t, nem látott orosz balletot, nem volt spiritiszta szeánszon, nem ült automobilon és nem lévén uriasszony szeret?je, nem szagolt még levendula-illatot párisi csipkefehérnemün.
D?m?t?r látta, hogy az ? fantáziáján kívül van egy széles és ragyogó világ, amelynek csak a kerítésén pillanthat be néha, de magáévá nem teheti sohasem. Ez nem bántotta túlságosan, de félszeggé tette és zárkózottá. A nagy stílust nem szerette és nem kívánta, de a maga kicsinyes kedvteléseit, polgári szokásait és naivitásait restelni kezdte. Fogta a k?nyveket s kiteregette maga el?tt, hogy felhabzsolja tartalmukat; csak gy?trelmet és még nagyobb félénkségét merített azokból. Nekifeküdt hát a munkának, hogy annak boldogságával és dics?ségével ellensúlyozza társadalmi fellépésének és tudatlanságának goromba fogyatkozásait. A k?nyvekb?l csak szavakat olvasott, de a munka derekasan haladt el?re és két esztend? múlva kijelentették róla, hogy a legnagyobb szobrászok géniusza vajudik a m?veiben.
Egyebekben boldoggá tette, hogy csak tisztel?i, csodálói és barátai vannak s egyszer? paraszti modora nem árt